2020. január 18., szombat
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2017. 09. 14.

Témák:

– Megtartották a Gál Ferenc Főiskola gyulai karának első tanévnyitóját. Az intézmény kilenc hónappal ezelőtt vette át az egészségügyi képzést a városban. Biztató, hogy most közel százan kezdték meg tanulmányaikat.

– 425 ezer forinttal bővült a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány számlája.

Ezúttal a DAREH Bázis Zrt. igazgatóságának 5 tagja és két vezető állású munkavállalója támogatta a nemes célt.

– Közel 3 millió forintból készült el egy új járdaszakasz a Nagyváradi utcán – jelentette be Kiss Szabolcs. Az önkormányzati képviselő az Eminescu utca felújításával kapcsolatban elmondta, hamarosan következhet a közbeszerzés.

– Többen is jelezték, hogy szerda reggeltől erős bűz terjengett a város több pontján. Az illetékesek tájékoztatása szerint a gyulai szennyvíztelepről a szélirány és a légáramlatok miatt érkezett a nem éppen kellemes szag.

 

– Három határsértőt fogtak a rendőrök Békés megyében, Lőkösháza közelében.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2020. 01. 16.

Témák: – 50 millió forintos állami támogatást biztosít az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Gyula Várszínház …