2024. április 19., péntek
FONTOS

Eredményesen zárult a katasztrófavédelmi gyakorlat Mezőhegyesen

Harminchat órás gyakorlatot tartott több helyszínen, többek között a volt cukorgyár területén a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az önkéntes mentőszervezetek részére, amely csütörtökön a mentőcsapatok riasztásával indult.

 

A gyakorlat legfőbb célja volt, hogy a Körös Mentőcsoport az öt évvel ezelőtt megszerzett nemzeti minősítését megújítsa, illetve bemutassa a személyi állományának, valamint eszközeinek alkalmazhatóságát a katasztrófák elleni védekezésben. Kiemelt célként fogalmazódott meg a Körös Mentőcsoport újraminősítésének végrehajtásán felül, hogy a Békés megyében megalakított önkéntes járási mentőszervezetek – követve az elmúlt években a megyében kialakított metódust – megfelelően berendezett gyakorlati helyszíneken, összevont törzsvezetési- és terepgyakorlat során gyakorolják egy feltételezett nagy kiterjedésű, ennek megfelelően bonyolult káresemény felszámolását, továbbá a jelentkező vezetés-irányítási és együttműködési feladatokat, a hivatásos katasztrófavédelmi szervekkel, valamint egyéb önkéntes szervezetekkel.

 

A különböző felszereltségű és képzettségű önkéntes erők együttműködésének erősítése érdekében a gyakorlatba bevonásra került a 2016-ban sikeres nemzeti minősítést szerzett mezőhegyei települési mentőcsoport, továbbá a nehéztechnikával rendelkező Nagyszénási Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A gyakorlás a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kijelölt állományának irányítása, illetve a kárhelyszínek vonatkozásában szakmai felügyelete mellett került megvalósításra.

 

A gyakorlat feltételezése szerint szeptember első felében rendkívül csapadékos időjárás érintette Békés megye déli területét, amely elsősorban Mezőhegyes településen lakóházakat veszélyeztető belvízi elöntésekhez vezetett. Ezek mellett a településen hat óra alatt több, mint száz mm csapadék hullott, továbbá a 100-130 km/h közötti orkán erejű szél mintegy száz épületben, továbbá az elektromos hálózat elemeiben jelentős károkat, továbbá az áramszolgáltatásban fennakadásokat okozott.

 

A Mezőhegyesen kialakult káresemények mennyisége, jellege és kiterjedése következtében, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv védekezési feladatainak támogatására a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója javaslatára a Békés Megyei Védelmi Bizottság elnöke elrendelte a Körös Mentőcsoport teljes állományának alkalmazását, továbbá a Békés megyében megalakított valamennyi járási mentőcsoport készenlétbe helyezését. A kiterjedt káresemény minél hatékonyabb felszámolása és a beavatkozó erők tevékenységének irányítása érdekében a megyei katasztrófavédelmi igazgató elrendelte továbbá a helyszíni irányító törzs megalakítását, amely a Körös Mentőcsoport vezetési egységének bázisán került létrehozásra, az orosházi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetőjének irányításával a védekezés települési szintű koordinálása érdekében.

 

A fenti időjárási események miatt a beavatkozó erőknek számos feladatot kellett megoldani a két nap alatt. A Béka-tavon horgászverseny zajlott, a viharos időjárásra történő figyelmeztetés ellenére a fő egy csónakban a tavon horgászott, amely a vihar következtében felborult és a benne ülők elmerültek. A mentésükre haladéktalanul elindult egy másik csónak ugyancsak két fővel, azonban a szél a második csónakot felborította, melyből egy fő a vízbe zuhant és elmerült. Szükségessé vált az eltűnt személyek víz alatti kutatása, krízis-intervenciós ellátása, illetve a kutatás műszaki- és egészségügyi biztosítása. Szintén a tó környezetében a kialakult belvízi elöntések következtében az oda vezető földút járhatatlanná vált, ezért a túloldalon található járható szilárd burkolatú útpályára tizenöt fő vízi szállítását kellett végrehajtani.

 

Az orkánerejű szél miatt megrongálódott a cukorgyár épülete, több helyen beszakadt a tetőszerkezet, melynek következtében három dolgozó vélhetően a romok alatt reked, hollétükről nincs információ. Az eltűnt dolgozók felkutatására alkalmazásra került a Körös Mentőcsoport kutyás kutató és drónos komponense.

 

A kialakult viharkár felszámolása során a cukorgyár épületében dolgozó munkások közül ketten áramütést szenvedtek, melynek következtében a munkások mozgásképtelenné váltak. A személy mentési feladatok alpintechnikai módszer alkalmazásával kellett az egységeknek végrehajtania a kárhelyszín műszaki biztosítása mellett, valamint elsősegély-nyújtási és krízisintervenciós ellátási feladatok is el kellett lássanak. A mentést nehezítette, hogy az eltűnt személyeket betonpallók, vasbeton-oszlopok és vasszerkezetek alá szorultak.

A magasból mentési feladat során, az üzem szociális- és irodaépületének födémszerkezete a rendkívüli viharkár miatt beszakadt, amely a lépcsőházat súlyosan károsította, a lépcsőn történő mozgás lehetetlenné vált. Egy sérült, sokkos állapotban lévő személy fent reked az épület harmadik szintjén, őt szintén alpintechnikai módszer alkalmazásával kellett menteni.

Az éjjel bekövetkezett újabb vihar miatt a kárelhárításban résztvevő két önkéntes eltűnt, akik vélhetően a cukorgyár melletti terület felé indultak el, azonban a bozótos, átszegdelt terepen, eltévedhettek, illetve valószínűsíthető, hogy a cukorgyár csatornahálózatába eshettek. Felkutatásukra szükséges volt a terület drónos, továbbá kutyás felderítése, illetve sérült személyek esetén az egészségügyi ellátás végrehajtása.

 

A cukorgyárban bekövetkezett káresemény következtében a telep több pontja a romosodás miatt megközelíthetetlenné vált, emiatt szükséges volt a telephely útjain kialakult akadályok felszámolása a rendelkezésre álló kézi és gépi eszközökkel. Az utak járhatóvá tételén felül az üzemi technológia védelme érdekében szükséges a megrongált tetőszerkezetek helyreállítását, fóliázását is végrehajtották a mentőszervezetek.

 

A harminchat órás gyakorlatot követően a járási mentőszervezetek, a mezőhegyesi települési mentőcsoport, valamint a nagyszénási önkéntes tűzoltó egyesület munkáját Kiss András tűzoltó ezredes, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese, míg a Körös Mentőcsoport által végrehajtott feladatokat BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság általános főigazgató-helyettese által kijelölt Nemzeti Minősítő Bizottság megfeleltre értékelte. Az ezt tanúsító nemzeti minősítő oklevelet Pásztor József tűzoltó ezredes, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese – mint a bizottság elnöke – adta át Haskó György tűzoltó alezredesnek, a Körös Mentőcsoport parancsnokának. A gyakorlat zárásaként Mezőhegyes alpolgármestere, Rajos István gratulált a résztvevőknek és köszönetét fejezte ki, hogy a nagyszabású gyakorlatnak a város adhatott otthont.

Nézze meg ezt is:

Anne Frank történetét mutatták be a várszínházban

  Péntek este az Anne Frank című monodrámát láthatta a várszínház kamaratermi közönsége. A világ …