2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Rekordszámú induló a gyulai tájékozódási futóversenyen

A tájékozódási futók országos bajnokságának adott otthon a hétvégén Gyula. A különleges sporteseményre az ország minden pontjáról érkeztek versenyzők, akik egy számukra ismeretlen pályán haladva térképen megjelölt ellenőrzési pontokat kellett elérjenek meghatározott sorrendben.

A távokat tehát nem volt elegendő szintidőn belül teljesíteni, az ellenőrző pontok kihagyásával sokan hátrányba kerültek. A versenyre gyerekek és felnőttek egyaránt nevezhettek. Sokan első alkalommal vettek részt tájékozódási versenyen, számukra elsősorban a terepazonosítás és útvonal-tervezés jelentett kihívást.

A tapasztaltabb versenyzők már rutinosan találták meg a helyes útvonalat. Péri Kata négy éve ismerkedett meg a sportággal, és rendszeresen gyakorol a versenyekre.

A versenyzők futás közben elhaladtak több helyi nevezetesség mellett, mint a vár vagy a kastély. A verseny az első tájfutó megmérettetés volt a megyében. Paskuj Mátyás, a bajnokságot szervező Maccabi VAC szakosztályvezetője elmondta, a fürdőváros kiváló terepnek bizonyult a pályák kialakítására.

A gyulai versenyre 1250-en neveztek, ami rekordnak számít a sportág hazai történetében.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …