2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Több, mint öt millió forint gyűlt össze Gyulán, az egészségváros programjain

Nagy érdeklődés kísérte a Richter Egészségváros gyulai rendezvényét. Az ingyenes szűréseken rendre sorok álltak, az előadások és tanácsadások sátrai pedig folyamatosan megteltek.

A gyulaiak nem csak saját egészségükért, hanem kórházukért is tettek, a nap végére 5,4 millió forint gyűlt össze, melyet a megyei kórház gyermekek kezelését segítő eszközökre költ.

 

Sokat kell várni, nincs rá pénzem, nehéz egyeztetni, ezek a leggyakoribb kifogások, amik miatt sokan nem járnak szűrésekre, pedig az időben történő felismerés akár életet is menthet. Az eseményen a szív és érrendszeri, az asztmatikus és a bőrgyógyászati szűrések mellett számos területtel kapcsolatos előadást is tartottak az érdeklődőknek.

 

A rendezvényen a szülők számára a gyermek diabétesszel, az allergiákkal, a gyermekkori kövérséggel és a halláskárosodással kapcsolatban is biztosítottak tanácsadást a szakemberek.

 

A programsorozatot kilenc éve indították útjára ez idő alatt közel 200 ezer szűrést bonyolítottak le és 300 millió forintot adtak át az eseményhez kapcsolódó kórházaknak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a lakosság egészségi állapota miatt nagy szükség van ezekre a vizsgálatokra.

 

Az ingyenes szűréseken résztvevők alkalmanként 300 adományponttall járultak hozzá az akcióhoz, így a cég által felajánlott 2 milliós alapösszeggel együtt összesen 5,4 millió forint gyűlt össze, melyet a Békés Megyei Központi Kórház gyermekek kezelését segítő eszközök beszerzésére szeretne fordítani.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …