2024. március 29., péntek
FONTOS

350 gyermek vehetett részt az idei ÁGOTA táborban

táborlakók népes közössége

„Ezeknek a táborlakóknak ez a tíz nap a mennyországot jelenti”

21. alkalommal rendezték meg az Állami Gondoskodásban Élő Fiatalok Országos Találkozóját (ÁGOTA) Doboz-Szanazugban. A tíznapos rendezvényre az ország minden pontjáról érkeztek lakásotthonokból, nevelő­szülői hálózatból nehéz sorsú gyermekek, akik segítőkkel vettek részt a tábor nyújtotta programokon.

Aratóné Vágner Margit, Doboz alpolgármestere a rendezvény hivatalos megnyitóján köszöntőjében úgy fogalmazott, a település számára nagy megtiszteltetés, hogy már harmadik éve otthont adhatnak a tábornak.

– Kétszer már megtapasztaltuk az ÁGOTA Alapítvány elhivatottságát és célját, hogy az itt nyaraló fiataloknak olyan élményeket nyújtsanak, amelyek a szórakozás mellett a pozitív jövőkép kialakítását is jelenti számukra – mondta az alpolgármester asszony.

– Különleges alkalom ez a mostani találkozó – kezdte beszédét Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár – hiszen 20 évvel ezelőtt, 1997-ben született meg a gyermekvédelmi törvény, ezért ebben a jubileumi évben minden a gyermekekről szól. Ezért is választották erre az évre azt a jelmondatot, hogy Életre szóló esély, mert az a cél, hogy az intézményrendszerből távozó gyermekek valódi esélyt kapjanak egy teljes és boldog életre. Ez az az esély, amit az ilyen táborok tudnak kínálni. A kormány azokat a programokat, azokat a fenntartókat, azokat a kezdeményezéseket támogatja, amelyek nemcsak a napi ellátást biztosítják a gyermekeknek, hanem folyamatosan azon gondolkoznak, hogy hogyan lehet javítani a szolgáltatás minőségét annak érdekében, hogy amikor az érintettek kilépnek a nagybetűs élet kapuján, akkor az azt követő évtizedekre fel legyenek vértezve az élet minden területén – fogalmazott az államtitkár.

Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke hangsúlyozta, akiknek csak egy rövid időre is van lehetőségük bepillantani ennek a tábornak a hétköznapjaiba, hangulatába, azok láthatják, hogy itt nem egy intézményről, nem egy egyesületről, nem egy szervezetről van szó, hanem egy közösségről, sőt egy igazi családról, akikkel most mi is együtt ünnepelhetünk. – A tábor sok mindenről szól, a játék és a sport mellett a barátságról, szolidaritásról, tehát mindenképpen egy igazi közösségi élmény – mondta Kiss-Rigó László.

– Nagyon sok ember nagyon sok energiája fekszik abban, hogy ilyen környezetet és programokat tudunk a számotokra biztosítani – fogalmazott Kovács József országgyűlési képviselő kiemelve, hogy mindenki a saját erejétől függően tette hozzá munkáját azért, hogy ez a tíz nap egy életre emlékezetes maradjon a résztvevőknek. Ők azon dolgoznak, hogy a jövőben is ebben a környezetben rendezhessük meg a tábort a résztvevő gyerekek megelégedésére – emelte ki a képviselő.

– Emlékezhetünk rá, hogy 21 évvel ezelőtt amikor elindítottuk az ÁGOTÁ-t, mennyire nehéz volt bejutni a katolikus, keresztény civil szervezeteknek a nevelőotthonokba, hogy programokat kínáljanak a gyermekeknek, és megmutassák nekik, hogy helyzetüktől függetlenül ők szerethető és csodálatos emberek. Mi több mint két évtizede azon dolgozunk, hogy ezt mindenkiben tudatosítsuk – ezt már Kothencz János, az ÁGOTA életre hívója mondta a megnyitón, majd rámutatott: a jogszabályok és a struktúra kapcsán az elmúlt években egyfajta rendszerváltozás ment végbe a hazai gyermekvédelemben, ami mindenképpen előremutató. Ennek középpontjában egyre inkább a családból kiemelt gyermekek állnak, és velük együtt ennek jelentősége kerül középpontba, hogy a hazai gyermek- és ifjúságvédelem nem működik személyre szabott törődés nélkül.

– Leginkább ebben a szemléletmódban látható a húszéves gyermekvédelmi törvény legfontosabb gondolata, hiszen ma már nem kollégiumi rendszerű intézményekben, hanem ne­velő­szülők­nél élhetnek a gyerekek, ahol személyre szabottan foglalkozhatnak velük. Az ÁGOTA egy olyan család, ahol mindenkinek egyforma figyelem jut – mondta Kothencz János.

A budapesti Szirmai Csaba első alkalommal vehetett részt a találkozón, ami meghatározó élmény volt a számára. – Nekem ez a tábor egyfajta felszabadulást jelent, mert itt teljesen kötetlenül vehetünk részt a programokon, amiket úgy állítottak össze, hogy mindenki találjon kedvére valót. Emellett jó alkalom nyílik arra is, hogy új barátokat szerezzünk, és jó kapcsolatok szövődjenek – nyilatkozta a 14 éves fiú.

Kovács Anikó viszont már nem először vesz részt az Ágota-tá­borban, és mindig óriási élményekkel gazdagodik ilyenkor. – Ez egy igazi csoda, szeretek itt lenni, sok barátot szereztem, mindenki nagyon kedves. Az önkéntesek sokat segítenek nekünk abban, hogy jól érezzük magunkat, ha tehetem máskor is szívesen itt leszek – mondta a Forráskútról érkezett táborlakó.

Bodócs Dóra már több éve vesz részt a táborban mint önkéntes segítő, amit azért vállalt mert szeretett volna szakellátott gyerekeken segíteni, és mosolyt csalni az arcukra. – Csodálatos itt lenni, a gyerekek nagyon hálásak, a programok változatosak, nagyon vidámak vagyunk, sokat játszunk, sportolunk és igazi közösséggé kovácsolódtunk. Megfizethetetlen élmény számunkra, hogy ilyen formán lehetünk együtt a gyerekekkel – fogalmazott az önkéntes munkatárs.

Az idei táborban összesen 350 gyermek vett részt 150 segítővel, Szabolcs-Szatmár megyétől Zala megyéig mindenhonnan várták a gyerekeket és az önkénteseket. A találkozó tíz napja alatt megszámlálhatatlan programot biztosítottak a szervezők a sporttól a játékos vetélkedőkön át a zenés-táncos eseményekig.

A férfi és nő egymásra találása

A nép­mesék­ben és minden­napjaink­ban

Antalfai Márta pszichoterapeuta, művészet- és meseterapeuta volt a szegedi Család Egyetem vendége május 2-án a szegedi Katolikus Házban. Az előadó sokoldalú tudományos munkásságának esszenciáját hallhatta a szép számmal megjelent hallgatóság.

Mióta az ember képes a kommunikációra, azóta létezik a mese is. A mese tanítása egybevág a modern pszichológia eredményeivel. Sűrítetten, szimbólumokon keresztül üzen befogadójának, az emberiség mély tudását hordozza az élet dolgairól: a hős felnőtté válásáról, a párkapcsolatra való megérésről, a boldogság megszerzéséért szóló küzdelemről. Nem véletlen, hogy a népmesék egyik ismert záró mondata a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”, mindenki számára vágyott életcél, csakúgy, mint a párkeresés és a párok egymásra találása. A mesékben a boldogság, vagyis voltaképpen önmagunk láthatatlan másik felének, a „királynak vagy királynőnek” megtalálása előtt a főszereplők élet-halál küzdelméről olvashatunk. A párkeresés valósága az, hogy a „kedves” elnyeréséért vívott küzdelemben kap erőre, fejlődik, majd válik felnőtté.

De milyen próbatételek segítik a felnőtté válást? A mesék üzenete alapján mi az egymásra találás záloga? Hogy van ez az életünkben? Ahogyan a személyiségfejlődésnek, úgy a párkeresésének is elengedhetetlen eleme a nehézségekkel való megküzdés. A mesebeli hőshöz hasonlóan próbákat kell kiállni, hogy előre léphessen a főszereplő az általa választott úton. A számos érdekes mesepéldán keresztül válik érthetővé, hogy a felnőtt személyiség a másikért tud küzdeni, és ez egyben a saját személyes fejlődésének az útja is.

Nézze meg ezt is:

Folytatódnak a fejlesztések a Németvárosi óvodában

  A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának 9,7 millió forintos támogatásával újabb energetikai …