2024. március 29., péntek
FONTOS

A libanoni katolikus pátriárka a szír menekültek hazatelepítését sürgeti

Béchara Butrosz Raï bíboros, a maronita egyház vezetője szerint a libanoniak belefáradtak a szír menekültek ellátásába.

A menekültek iránt tanúsított szolidaritásukkal együtt a libanoni emberek azt remélik, hogy félre­téve a különböző politikai álláspontokat, amelyek hátráltatják a kívánt megoldás elérését, újra fogják gondolni azt a folyamatot, amely lehetővé teszi, hogy a menekültek biztonságosan visszatérhessenek hazájukba – fogalmazott Raï pát­riár­ka egy beszédében Michel Aoun libanoni elnök jelenlétében.

A bíboros elismerését fejezte ki az elnöknek a menekültek iránt tanúsított „jó szándékáért”, ugyanakkor felhívta a figyelmét a libano­niak aggodalmaira, kimerültségére és szenvedéseire, amely állapotot tovább súlyosbítja „az országban jelenlévő kétmillió menekült és kitelepített személy, akik megfosztják a libanoni népet a megélhetésétől, szegénységet, hiányt teremtenek, és arra kényszerítik az új generációkat, hogy kivándoroljanak” – mutatott rá a főpap.

Libanonban az utóbbi időben ismét a politikai viták középpontjába került a szíriai menekültek kérdése, és egyre többen emelik fel a szavukat a hazatelepítésüket sürgetve.

Nézze meg ezt is:

Fűtéstámogatással enyhítenek a téli gondokon

A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász egész évben számos jótékonysági akcióval és adománnyal segíti a rászorulókat. A téli időszakban …