2024. április 19., péntek
FONTOS

Fiatal művészek szabadegyetemének ad otthon Gyula

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia első szabadegyetemének résztvevőit köszöntötte Tímár Alpár László kedden kora este a Vigadóban.

 

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft által megrendezett három napos rendezvénysorozat célja, hogy az anyaországi és határokon túli tehetséges fiatal irodalmárok fejlődését segítsék egy alkotói közösségen belül. A Szabadegyetemet a szervezők szándéka szerint minden évben meg fogják tartani a fürdővárosban.

Gyula nem csak a Kárpát-medence földrajzi központja, de mindig is a magyar kultúra egyik jelentős városa volt – mondta el Görgényi Ernő. A polgármester éppen ezért örömmel fogadta a tehetséggondozó szervezet kezdeményezését.

A három napos rendezvény során napközben workshopokon vehetnek részt a fiatal művészek, esténként pedig zenés előadás várja őket a művelődési házban. Az első napon Szörényi Levente beszélgetett az első magyar nyelvű rockdalok megszületéséről, valamint felelevenített anekdotákat azokból az időkből, amikor még az Illés zenekarral járt Gyulán. Emellett beszélt egyik fő művéről, az István, a király című rockoperáról is, amit mai napig újra és újra színpadra állítanak.

 

Nézze meg ezt is:

Karitatív rangadóra készülnek

  A Gyulasport Nonprofit Kft cégfilozófiájának kiemelt területe a karitatív segítségnyújtás, ami a jövő hétvégi …