2025. július 13., vasárnap
FONTOS

Megnyitotta a tanévet a sportiskola Gyulán

A lila iskola elsősei adtak műsort a sportiskola tanévnyitóján. A szerda késő délutáni rendezvényen elismerést kaptak azok a fiatalok, akik a legjobb eredményeket érték el.

A gyulai atlétikát, kézi- és kosárlabdát összefogó sportiskola egyrészt a működés kereteit biztosítja az említett sportágaknak, másrészt pedig lehetővé teszi, hogy a fiatalok ne csak egészségesebbek, hanem az itt folyó szakmai munkának köszönhetően sikeresek is legyenek.

Beszédében Kónya István alpolgármester kiemelte, fontos, hogy minél több fiatal sportoljon Gyulán. A város ezért kiemelt figyelmet fordít az város az utánpótlás nevelésre. Gyulán biztosítják a megfelelő anyagi fedezetet nemcsak a legtehetségesebbek számára, hanem azoknak is, akik a tömegsportban vesznek részt.

Nézze meg ezt is:

Szabadfestés és fotókiállítás színesítette a Gyulai Nyári Korzót

  Immár harmadik alkalommal várta szabadfestés azokat, akik a napokban ellátogattak a Szent Miklós parkba. …