2024. április 20., szombat
FONTOS

Az időseket ünnepelték Gyulán

Több mint 300-an vettek részt az idei Idősek világnapi rendezvényen a városi tornacsarnokban. Az eseményen átadták a Diploma Honoris elismerést és megválasztották az év nagymamáját és az év nagypapáját is.

Társastánc műsor is színesítette az idei Idősek világnapi rendezvényt a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.

A rendezvényen idén is átadták a Diploma Honoris díjat, amelyet olyan személyeknek adományoznak, akiknek nincs felsőfokú végzettségük, de hosszú időt töltöttek el az egészségügyben áldozatos munkával. Az elismerést idén Ambrusné Kesjár Márta érdemelte ki, aki több mint 40 évet töltött el az egészségügyi pályán, és nagy megtiszteltetésnek tartja ezt a díjat, ha ma kellene választania ugyanúgy döntene, mint akkor.

Az év nagymamája díj is gazdára talált a rendezvényen, amit most Debreceni Jánosné érdemelt ki, számára az unokák jelentik a legnagyobb örömöt, bár koruk miatt már kevesebbet találkozik velük, mint korábban

Az év nagypapája címet idén Rozsos Sándor vehette át, aki napi elfoglaltsága mellett nem tehernek tekinti az unokákkal történő foglalatoskodást, hanem jutalomnak.

Egy ilyen rendezvény jó alkalom arra, hogy a kistérségi intézmény vezetése és az idősek kötetlen formában is találkozhassanak.

A rendezvényen több mint 300-an vettek részt, amely egy zenés táncos estével ért véget.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …