2024. március 29., péntek
FONTOS

Együtt ünnepli Erkelt Arad és Gyula

Pályázati források felhasználásával erősíti Gyula testvérvárosi kapcsolatait, egyben állít méltó emléket november hetedikei születésnapján Erkel Ferencnek, a város szülöttének – jelentette be a kedd délelőtti sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester.

Kiemelte, céljuk minél több embert bevonni ezekbe a programokba, ezek mellé egyúttal minél több pályázati forrást is szeretnének felhasználni.

November hetedikén három programot valósítanak meg. Az első egy olyan rajzpályázat lesz, melyet aradi és gyulai gyerekek számára hirdetnek meg, és természetesen Erkel Ferenchez kapcsolódik a témája. Emellett megrendeznek egy testvérvárosi konferenciát, mely a határon túli és az anyaországi magyar-magyar kapcsolatokat lesz hivatott ápolni.

Este a Vigadóban népszerű Erkel művek csendülnek majd fel gyulai, aradi és budapesti művészek közreműködésével.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …