2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyulai emlékeit is felelevenítette a Kézjegyben Szörényi Levente

Az Előretolt Helyőrség első szabadegyetemének vendégeként járt a közelmúltban Szörényi Levente Gyulán. A Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző-énekes a művelődési házban tartott zenés estét, ahova vendégzenészek mellett elkísérte Stumpf András is.

Az est folyamán gitárosként is segédkező újságíró két évvel ezelőtt írta meg az akkor 70 éves Szörényi Levente életrajzi könyvét, Rohan az idő címmel.

Szörényi Levente már  a hatvanas és hetvenes években, az Illés valamint a Fonográf zenekarok frontembereként is gyakran koncertezett a városban. A Kézjegyben felidézte, mi történt akkor, amikor a hatvanas évek végén a fürdővárosban koncerteztek a zenekarral.
A zenész – Bródy Jánossal közösen – az első magyar nyelvű rockdalok szerzőjeként a hazai popkultúra ikonikus alakja. Szörényi Levente beszélt az Ezek a fiatalok című filmről is, ami az első próbálkozás volt a hatvanas évek Magyarországán, hogy bemutassál az akkori ifjúság kultúráját.

Szörényi Levente emellett beszélt az István, a király című rockopera különböző színpadi feldolgozásairól, zenés estjén pedig rövid ízelítőt adott életművéből is.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …