

A programsorozatot 14 évvel ezelőtt indították útjára annak idején még a Mátrában azzal a céllal, hogy az embereket egy környezettudatosabb életvitel irányába tereljék az erdő, a természet, a művészetek erejével, interaktív formában.
Városerdő már harmadik alkalommal biztosított helyszínt a rendezvénynek, ahol a koncertek mellett kiállítások, helyi termékek bemutatója és erdei sétákkal egybekötött előadások segítségével lehetett jobban megismerni és közelebb kerülni a természethez.
A rendezvény rangját mutatja, hogy évről évre egyre többen döntenek úgy, hogy részt vesznek az itt kínált programokon, van, aki még a szabadságát is ehhez időzíti. A helyi fellépők mellett ilyenkor országos hírű művészek is részt vesznek az eseményen, amellyel meghatározó értékeket szeretnének közvetíteni.
A háromnapos rendezvény záró eseménye a Nagyvárad térségében fekvő Püspökfürdőn zajlott, ahol az ittenihez hasonló programokat bonyolítottak le.