2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Állandó kiállítás nyílt Gyulaváriban Bay Zoltán tiszteletére

Többek között verssel, és zenével nyitották meg a Bay Zoltán emlékszoba – álladó kiállítást a Gyulai Polgármesteri Hivatal Gyulavári Kirendeltségében.

A Gyulaváriban született fizikus indította el a radarcsillagászatot, nevéhez fűződik a fotoelektron-sokszorozó és a fénysebességre alapozott méterdefiníció, de hozzá köthető az űrkutatás aktív időszakának a kezdete is.

1946. február 6-án jelentették be, hogy sikerült a Holdra radarjelet küldeni és a visszavert jelet érzékelni. Ezt Bay jelismétlési és jelösszegzési ötletének megvalósítása tette lehetővé, mely elv a mai napig használatos.

Hegedűs István református lelkipásztor igei áldást mondott az eseményen. Bay Zoltán édesapja, Bay József Gyulaváriban volt lelkész.

Márki-Zay Lajos évtizedek óta foglalkozik a gyulavári születésű, világhírűvé vált tudós életével.

Az esemény zárásaként Fizika, csillagászat címmel, Bay Zoltán tisztelgő előadást tartott Márki-Zay Lajos a gyulavári református templomban. A kiállítást október 16-tól lehet megtekinteni Gyulaváriban.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …