2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2017. 10. 04.

Témák:

– Eddig még nem látott Bay Zoltán kiállítást rendeztek a polgármesteri hivatal Gyulavári Kirendeltségében. Az állandó tárlat megnyitóján többen emlékeztek a kiváló tudósra.

 

– Kiss András lett az új, megyei katasztrófavédelmi igazgató.

– Csokoládé levest és malacsültet is kóstolhatnak a hétvégén mindazok, akik ellátogatnak a  gyulai kiállítóhelyekre a múzeumok őszi fesztiválján. Dombi Ildikó a 3Témában a programok mellett az ezévi tervekről is beszélt.

– Átadták az Emberi Erőforrások Minisztériuma által hetedik alkalommal meghirdetett Családbarát munkahely pályázat díjait szerdán Budapesten. Az elismerést idén 45 szervezet, intézmény, illetve cég képviselője vehette át, köztük a Gyulai Törvényszék.

 

– 11 millió forintból korszerűsítik Gyulán a Munkácsy utca elejét. A szakasz új útburkolatot – és ahol a hely engedi – szélesebb járdát kap. A munkálatok várhatóan novemberben fejeződnek be.

 

– A Munkácsy- és Kossuth-díjas Domján József a színes fametszetkészítés modern megújítója, a huszadik század egyik kiemelkedő magyar képzőművésze. Alkotásait New Yorktól kezdve Kínáig számtalan helyen bemutatták már, műveiből most a Kohán képtárban tekinthető meg egy válogatás.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …