2020. szeptember 22., kedd
FONTOS

Pappá szentelésének 70. év­forduló­ját ünnepelte Holló István Szegeden

Az egyházmegye korban és papi szolgálatban töltött évek száma szerint is legidősebb papja, Holló István pápai prelátus június 24-én ünnepelte pappá szentelésének 70. évfordulóját, rubinmiséjét.

Az ünnepi szentmise prédikációjában Gyulay Endre nyugalmazott püspök idézte fel a jubiláns lelkipásztor életútját. Holló atya Budapesten született. Korán feltámadt benne a papi hivatás utáni vágy. Vérzivataros időkben, a II. világháború alatt lett a szegedi szeminárium hallgatója, s a Csanádi Egyházmegye szolgálatára szentelte fel Hamvas Endre püspök 1947. június 22-én.

Első szolgálati helye Battonya volt, majd Mezőhegyes és Szeged következtek. A csongrádi megyeszékhelyen több plébánián is szolgált káplánként, majd a szeminárium spirituálisa volt két alkalommal is.

A leghosszabb időt Szeged-Móravároson töltötte, ahol először káplán volt, majd társplébánosként szolgált. Nyugdíjba vonulása óta is a mai napig, 93 évesen is aktív, kisegítő lelkészként előbb Rókuson, majd már több mint tíz éve Tápén szolgálja a híveket.

A rubinmisés lelkipásztort levélben köszöntötte Kiss-Rigó László püspök.

Nézze meg ezt is:

A Gyulára érkező vendégek 54 százaléka először járt a fürdővárosban

  A Gyulai Turisztikai Kft. ahogy a korábbi években, úgy idén is vendégelégedettség mérést végzett …