2024. április 20., szombat
FONTOS

80 millióból újítják fel a Zöldkereszt épületét

 

Az energetikai korszerűsítés mellett belső felújítás és akadálymentesítés vár a következő hónapokban a képen látható épületre. A csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester számolt be a beruházás részleteiről.

Elmondta, a 80 milliós programból 60 millió forintot pályázati forrásból biztosítanak. Az épület belső tereinek megújításában nagy szerepet kapott az ott dolgozók és a szolgáltatást igénybe vevők véleménye.

 

A felújítás miatt az Egészségügyi Alapellátási Intézmény épületének Béke sugárúti, “A” épületrészét lezárják.

Emiatt több szolgáltatás helyszíne és időpontja is módosul.

 

A sajtótájékoztatón Kónya István alpolgármester számolt be arról, hogy a Zöldkereszt felé vezető járdát egy hosszabb szakaszon, 8,5 millió forintból újítják fel, és látják el díszburkolattal még ebben az évben.

 

A megvalósításhoz szükséges engedélyezési és kiviteli terveket Gyimesi Márton gyulai

építészmérnök készítette, a kivitelezést a szintén fürdővárosi Fallkell Kft. végzi. A munkálatok a tervek szerint 2018. július 2-ig tartanak.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …