2024. március 29., péntek
FONTOS

Megszépült a nagybánhegyesi Szentháromság-templom

A dél-békési Nagybánhegyes egészen az 1940-es évek végéig protestáns település volt, amikor az otthonukból kitelepített felvidéki magyarok az új hazájukba is magukkal hozták katolikus hitüket.

Ez a közösség építette fel a Szentháromság-templomot, amit most, a kitelepítések 70. évfordulójára felújítottak. A 60-70 fő befogadására alkalmas templomban az elmúlt évtizedekben többször is történtek belső felújítások, átalakítások, a külső vakolat azonban már mállott, repedezett – mondta el Fabisz Ákos plébános. Ennek a kijavításához az egyházközség az egyházmegye ajánlásával 1,9 millió forintos, vissza nem térítendő támogatást kapott a kormánytól, amihez további félmilliót adott a püspökség, valamint a hívek körében is gyűjtést szerveztek. A munkálatok során az egész épület nemesvakolatot kapott, valamint megújult a lábazat, a homlokzat és a csatornarendszer.

A hívek az idei búcsún már a látványosan megszépült templomban vettek részt. Az épület külső felújítása után tervben van a templom környezetének parkosítása, megszépítése is.

Nézze meg ezt is:

Fűtéstámogatással enyhítenek a téli gondokon

A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász egész évben számos jótékonysági akcióval és adománnyal segíti a rászorulókat. A téli időszakban …