

Baráth Ilona, a Békés megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy halálos áldozata nincs a balesetnek, amely a munkásszállító buszt érte. Egy embert a tűzoltók és a mentők a busz alól szabadítottak ki, sérülésének foka még nem ismert. Több település tűzoltói mentik az utasokat – közölte.
Szegedről és Nagyszénásról elindult a daru, hogy felállítsák az oldalára borult buszt – mondta. A rendőrség lezárta az érintett útszakaszt, a baleset helyszínét Mezőkovácsháza és Kardoskút felé lehet elkerülni – közölték a police.hu oldalon.
Frissítés: elszállították a sérülteket, véget ért a műszaki mentés
A mentők elszállították a péntek reggeli, Tótkomlós és Kaszaper között történt buszbaleset sérültjeit, a műszaki mentés is véget ért.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta, 21 mentőegységgel, köztük egy úgynevezett tömeges baleseti egységgel és két mentőhelikopterrel vonultak ki.
Huszonöt embert vittek – az első, helyszíni információk szerint – könnyebb sérülésekkel a gyulai, a békéscsabai, az orosházi, a szegedi, a makói vagy a hódmezővásárhelyi kórházba. A három súlyos sérült közül egyet-egyet mentőhelikopter vitt a szegedi és a gyulai kórházba, egyet pedig mentőautó ugyancsak Gyulára.
Három utast a mentők a helyszínen elláttak – tette hozzá Győrfi Pál.
Duray Gergely, az Orosházi Kórház főigazgatója utóbb azt közölte, hogy a hozzájuk vitt mind a hat ember súlyos sérüléseket szenvedett. Egyet közülük koponyasérüléssel továbbvittek a szegedi klinikára, öt ember állapota súlyos, de stabil.
A gyulai kórház csak délutánra ígért tájékoztatást az MTI-nek.
Baráth Ilona, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a szegedi és nagyszénási szakemberek darukkal talpra állították az oldalára borult buszt, a műszaki mentés befejeződött.
Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a rendőrség – útlezárás mellett – jelenleg is helyszínel. A baleset okait vizsgálják, annyit tudni, hogy a munkásokat szállító magántulajdonú autóbusz letért az útról, majd több fának is nekiütközött és az oldalára borult.