Május 19-21. között tartották az 59. Nemzetközi Katonai Zarándoklatot a franciaországi Lourdes-ban.
Az idei rendezvényen közel 13 ezer katona és nagyszámú civil vett részt több mint 40 országból. Magyarországról 93 zarándok – többségében katonák – érkezett számos alakulattól. A magyar zarándokok több szentmisén vettek részt, végigjárták a keresztutat, és ott voltak a rendezvény leglátványosabb programján, a szombat esti gyertyás Mária-körmeneten is.
A zarándokokat ezúttal a hódmezővásárhelyi helyőrségi zenekar kísérte el Kovács István őrnagy, karmester vezetésével Lourdes-ba. A háromnapos rendezvény vasárnap délelőtt a X. Szent Pius Földalatti Bazilikában – a részt vevő országok tábori püspökeinek, köztük Bíró László katolikus tábori püspök jelenlétében −, a francia hadsereg tábori püspöke által celebrált ünnepi szentmisével ért véget.