2024. április 20., szombat
FONTOS

Együtt ünnepli Arany Jánost Gyula és Nagyszalonta

Számos olyan programban vett és vesz részt Gyula, melyek kapcsolódnak az Arany bicentenáriumhoz, vagyis a költő születésének 200 éves évfordulójához. A kedd délelőtti, városházi sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester részletes tájékoztatót adott ezen események soráról.

Gyula Nagyszalontával fogott össze, és csatlakozott az Arany 200 nevű rendezvénysorozathoz. Ehhez 6 millió forintos támogatást nyertek az Emberi Erőforrások Minisztériumától.

Jelenleg is zajlik az a program, melynek részeként minden gyulai iskola egy-egy csoportja eljut Nagyszalontára, hogy megismerkedjenek az Arany Jánoshoz köthető emlékekkel. Emellett internetes versmondó versenyt indítottak, és egy olyan versenyt hirdettek meg, melyre Toldi Miklóshoz köthető szelfiket várnak.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …