2024. március 29., péntek
FONTOS

Háromféleképpen hasznosíthatják az egyes iskola épületét

Felújítják az egykori egyes iskola lábazatát, a munkálatok ezekben a napokban is folynak. Az épület még 2008. szeptemberében zárta be a kapukat, az önkormányzat pedig, mint tulajdonos, azóta több alkalommal végeztetett már el kisebb-nagyobb állagmegóvást. Most összesen 1,4 millió forintot fordítanak e célra, ebből 1,3 millió a lábazatot érinti.

A cél persze nem az, hogy időről-időre elvégezzék a halaszthatatlan feladatokat, hanem az, hogy olyan funkciót találjanak az ingatlannak, mely méltó a műemléki védelmet élvező ingatlanhoz és a városhoz egyaránt.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem doktorandusz hallgatói három hasznosítási tervet készítettek – mondta el a Gyula Tv-nek Kónya István.

Az első változat egy gasztronómiai és kulturális központot álmodott meg az épületben és különböző beépítések révén a belső udvarban. A második elképzelés egy olyan hidrológiai kutatóközpontról szólt, mely az egyik legfontosabb, és egyre inkább felértékelődő, stratégiai kincsükkel, a víz kutatásával foglalkozna. A harmadik a klasszikus wellness szállodában gondolkodott gyógyászati részleggel, ez utóbbinak lehet a legnagyobb esélye a megvalósításra, ugyanakkor persze hatalmas összesbe, a becslések szerint mintegy 3 milliárd forintba kerülne.

A tulajdonos önkormányzat folyamatosan keresi a megoldást és a lehetséges befektetőt. Úgy tudjuk, az épület iránt hosszú ideig senki sem érdeklődött, de az utóbbi időben e tekintetben pozitív irányú változás történt.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …