2024. április 19., péntek
FONTOS

Hat alkotó közös kiállítása nyílt meg a Tájvízházban

A színek szerelmeseinek nyílt időszaki kiállítása a Tájvízházban. A hat alkotó három éve dolgozik együtt, a festészet náluk több mint hobbi, szavak helyett az ecsettel próbálják elmondani, hogy ők hogyan látják a világot.

Tóth Árpád: Tavaszi Holdtölte című versét Baranyai Tamás tolmácsolta a Színek szerelmesei című kiállításon, a Tájvízházban. A tárlaton hat amatőr festő, Borbély Mária, Keresztesi Franciska, Metykóné Balogh Edit, Papp Mária, Patkás Irén és Bende Imre képei láthatóak. Ők így már három éve alkotnak együtt, heti egy alkalommal rendszeresen találkoznak, és egymást is inspirálva készítik el a képeiket. A tárlaton az olajfestmények mellett akril, tűzzománc és akvarell is látható.

A kiállítást megnyitó Bagyinszki Zoltán elmondta, a tárlaton  tájképet, csendéletet, életképet, emberábrázolást, absztrakt festményt és utcaképet is láthat a közönség. Ezen a helyszínen már második alkalommal állítanak ki közösen, most azokat az a képeiket válogatták össze, melyeken erősen dominálnak a színek.

A Gyulai Alkotók Baráti Körének közel ötven képéből álló tárlata november 19-ig tekinthető meg a Tájvízházban.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …