2024. április 20., szombat
FONTOS

Bányai Tivadar vehette át a Pándy emlékérmet

Bányai Tivadar belgyógyász főorvos, a fertőző osztály vezetője vehette át idén a Pándy emlékérmet a névadóról elnevezett ünnepségen. A Pándy nővér kitüntető cím mellett idén először adták át a Réthy nővér elismerést a megyei központi kórház egyik legfontosabb eseményén.

 

A pályakezdő orvosok, gyógyszerészek és ápolók eskütételével vette kezdetét a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházában a névadóról elnevezett megemlékezés. Ilyenkor adják át az intézmény legnagyobb elismerését, a Pándy emlékérmet, melyet idén Bányai Tivadar belgyógyász főorvos, a fertőző osztály vezetője vehetett át. A kitüntetettet több évtizedes munkája során a betegségek felfedezését követően a gyógyítás sikerélménye motiválta.

 

Az eseményen most is gazdára talált a Pándy nővér elismerés, melyet Enyediné Szegedi Gabriella érdemelt ki a betegek iránt érzett empátiájával és a hivatása felé tanúsított alázatával.

 

A két kórház egyesülését követően ebben az évben adták át először a Réthy nővér elismerést, ezt Farkas Éva, a békéscsabai tagkórház főnővére vehette át, aki nagy megtiszteltetésnek tartja a díjat, amely sok erőt ad számára a hétköznapokban végzett munkája során.

 

A megyei központi kórház vezetése fontosnak tartja, hogy az intézmény dolgozóit ilyen formában is megbecsülje, így köszönve meg áldozatos munkájukat.

 

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …