2024. március 29., péntek
FONTOS

88 csapat indult a megyei matematikaversenyen

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg pénteken a Bolyai János Csapatverseny megyei döntőjét a lila iskolában.

A megmérettetésen 88 négyfős csapat mérte össze tudását matematikából, a 352 általános iskolás diák számolási és logikai feladatokat oldott meg. A versenyen második alkalommal induló, negyedik osztályos Döge Máténak a matematika az egyik kedvenc tantárgya.

A gyulai intézmény a tehetséggondozás jegyében évek óta a főszervezője a megyei matematikaversenynek, a jelentkezők nagy száma miatt már más városokban is tartottak fordulókat.

A verseny eredményeit október 26-án délután, a gyulai zeneiskolában hirdetik ki. A megye legjobb hat csapata és felkészítőik díjakat kapnak, az első helyezett diákok pedig az országos döntőben képviselik Békés megyét.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …