2025. március 18., kedd
FONTOS

Rajzfilmünnepre várták a gyerekeket a gyulavári kastélyban

Péntek reggel a Bogyó és Babóca vetítésével kezdődött meg az Országos Rajzfilmünnephez kapcsolódó programok sorozata a gyulavári kastélyban.

Az eseményre egész nap, minden korosztályból vártak gyermekeket és szüleiket. A környéken üdülő, szentendrei Pálfi Zoltán az interneten talált rá az eseményre, és 3 és fél éves Albert fiával vett részt a programon.

A nap folyamán a filmvetítések mellett a gyermekeket különböző játékos és kreatív feladatokkal is szórakoztatták, miközben szüleik egészségügyi szűréseken vehettek részt. Ezáltal a gyermekek már fiatal korban is közelről láthatják, mennyire fontos az egészség megőrzése.

A gyulavári kastély idén második alkalommal csatlakozott a rajzfilmekhez kapcsolódó országos programsorozathoz. Ezzel a rajzfilmek népszerűsítésén túl az is a céljuk, hogy közösségi élményt nyújtsanak a gyermekek számára.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is elültettek egy rajzfilmfát, így Karak fa mellett most már Bogyó és Babóca fa is található a gyulavári kastély udvarán.

Nézze meg ezt is:

Március 15-én átadták a városi kitüntetéseket Gyulán

  Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából ünnepi képviselő-testületi ülést tartottak a városháza …