2024. április 19., péntek
FONTOS

Négy balesetből hármat okoztak kerékpárosok

Békés megyében 2017. november 6-án négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

A négy balesetből három Békéscsabán történt, és mindhárom esetben kerékpárosok szabálytalansága vezetett az ütközéshez. Először 6 óra 50 perckor ütközött össze egy személygépkocsi és egy kerékpáros, majd 15 óra 15 perc körül és egy órával később a Bartók Béla úton, valamint az Andrássy úton is két-két kerékpáros ment egymásnak.  A három balesetben három kerékpáros sérült meg, egyikük állapota sem súlyos.

Ezeken kívül Gyulán történt még egy személyi sérüléssel járó közlekedési baleset. A Pomucz tábornok utca és a Nagyváradi út kereszteződésében, 14 óra 20 perckor személygépkocsi kerékpárossal ütközött. A kerékpáros nő könnyű sérülést szenvedett.

Nézze meg ezt is:

A 90 éves Lupsán Imrénét köszöntötték

  Virággal, Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével és tortával köszöntötte szerda délután Timár Andrea aljegyző és …