2022. december 5., hétfő
FONTOS

Elsősegélynyújtást gyakoroltak a törvényszéken

140 bírósági dolgozó részesült elsősegélynyújtással kapcsolatos oktatásban a Gyulai Törvényszéken.

 

November 6-án mintegy 140 bírósági dolgozónak tartottak elsősegélynyújtó képzést a Gyulai Törvényszéken. Az „Elsősegélynyújtás a gyakorlatban” elnevezésű rendezvényt a Gyulai Törvényszék és a Bírósági Dolgozók Szakszervezetének Békés Megyei Alapszervezete közösen rendezte.

Az elsősegélynyújtási ismeretek gyakorlati haszna mindenki számára nyilvánvaló, és ezt jól tükrözte a dolgozók érdeklődő hozzáállása is. A Békés megyei bírósági épületekbe a tavalyi évben összesen közel 38.000 ember érkezett, ami jól mutatja a képzés indokoltságát, hiszen ekkora létszám esetén bármikor előfordulhatnak olyan élethelyzetek, amelyek azonnali reagálást igényelnek, és a közbelépés akár életeket menthet. A rendezvényen Balázs Orsolya mentőtiszt és Fahúr Roland mentőápoló mutatták be a legfontosabb elsősegélynyújtási ismereteket a gyakori betegségek felismerésétől, a félautomata defibrillátor használatán át, az újraélesztés technikájáig.

A programon részt vett Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed neonatológus főorvos is, aki egy bábu segítségével a gyermekek ellátásával kapcsolatban ismertette a teendőket. Valamennyi előadó hangsúlyozta, hogy a mentők kiérkezéséig eltelt időben elvégzett, szakszerű segítségnyújtás hozzájárul a súlyosabb következmények kialakulásának megelőzéséhez, illetve életeket menthet.

Nézze meg ezt is:

Kedvenc mesém: A csillagász, a lopó, a vadász meg a szabó

A magyar népmesék sorozat következő epizódját a karácsonyi iskola tanulójától, Popa Viktóra Reginától hallhatjuk.