2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula több pontján is irtják a patkányokat

Egy éves szerződést kötött a város egy gyulai céggel patkányirtásra. A szakemberek a napokban már megkezdték a fertőzött területek felmérését, ezután kezdődhet meg a rágcsálók ritkítása.

Speciális csalétkeket helyeztek el  az egyik rágcsálóirtásra szakosodott cég szakemberei az élővízcsatorna környékén található aknákba. A táplálék egy speciális biológiai jelzőanyagot tartalmaz, amivel UV fénynél jól fel lehet deríteni a rágcsálók közlekedési útvonalát, amit 3-5 naponta ellenőriznek ezzel is segítve az irtás hatékonyságát.

A város a céggel egy éves szerződést kötött, mert több lakossági bejelentés is érkezett, hogy patkányokat láttak az itt élők az élővízcsatorna környékén és a belváros egyes területein. Gyulán szerencsére nem jellemző ezeknek a rágcsálóknak a túl nagy számú jelenléte, ezért is kell megtenni mindent elszaporodásuk érdekében, hiszen egy patkány pár egy évben, megfelelő életkörülmények között több száz utódot képes életet adni.

A közüzemi kft kéri a lakosságot, hogy aki a lakóhelyén vagy annak közelében patkányra utaló jeleket lát, haladéktalanul tegyen bejelentést, hogy minél hamarabb el tudják végezni a szükséges beavatkozást.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …