2024. május 29., szerda
FONTOS

Három dimenzióban is bemutatják a gyulai várat

A videóban megnézhető, hogy nézett ki a gyulai vár 1695-ben. Lambert Lambion térképén a kiállítás látogatói három dimenzióban láthatják az ekkor keresztény kézen lévő erősséget. A vallon származású hadmérnök nemcsak térképet készített Gyulán, emellett egy egészen meglepő javaslatot is tett arra, hogyan lehetne korszerűsíteni a várat, egyben megoldani az őrzését.

Liska András régész vezetésével a péntek délelőtti állapotokat láttuk a keddi nyitás előtt. A tárlaton különleges élményekben lesz részük a látogatóknak. Mathias Zündt 1566-os metszetén a lilásrózsaszínű épületeket megérintve egy képernyőn megnézhető lesz azok mai helye a városban.

 

A kiállítás bemutatja majd az utóbbi évek legérdekesebb, már feldolgozott régészeti leleteit, ezeken keresztül a látogatók képet kaphatnak arról, hogyan zajlottak az ásatások, az ott talált tárgyakat pedig milyen módszerekkel restaurálták. A még rendezés alatt lévő, a felvételeken közel sem a kész állapotot mutató tárlathoz nagy reményeket fűz a látogatóközpont menedzsmentje. A kiállítás december 5-én, kedden nyílik meg az Almásy kastélyban.

Nézze meg ezt is:

Asterix került a fókuszba a gyulai könyvtár kiállításán

  Tablókiállítás nyílt a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. Az “Egy képregény születése…Asterix – Az eltűnt …