2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Diákköri konferenciát rendeztek a Gál Ferenc Főiskola gyulai karán

Az online kommunikáció jelentőségéről is szó esett a Gál Ferenc Főiskola gyulai egészségtudományi karán megrendezett tudományos diákköri konferencián. Az egészség- és társadalomtudományi témákat felölelő szekcióban összesen kilenc pályamunkát mutattak be a hallgatók.

Az egészség és társadalomtudományi szekció előadásaiban 9 pályamunkát mutattak be a hallgatók, többek között szó volt a fogvatartottak számára indított reintegrációs programról, a Herbál használatáról a fiatalok körében és az online kommunikációról is. A résztvevők számára egy ilyen rendezvény sok olyan hasznos információt nyújt, amit aztán a hétköznapokban is tudnak hasznosítani.

 

Az egyik előadó a dolgozatában a helyi gyógynövényturizmus lehetőségeit vázolta fel, mert úgy gondolja, fontos lenne felfedeznünk a természetes gyógymódokat és bátrabban közelíteni azok felé. A rendezvény kapcsolódott a Magyar Tudomány Ünnepe intézeti rendezvénysorához, legutóbb az oktatók mutatták be kutatási eredményeiket, most pedig a hallgatók tették meg ugyanezt.

 

Az előadásokat bíráló bizottság díjazásban részesítette a diákköri konferencia a legfelkészültebb hallgatóit.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …