2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2017. 12. 08.

Témák:

– Annak idején nagy jelentőségű volt, hogy ezt a ferences kolostort Gyulán alapították: hangzott el a közelmúltban felújított szentélymaradvány újraáldási ünnepségén, az Epreskert utcai romkertben. A történelmi emlékművet Wertheim Mátyás guardian, plébános áldotta meg.

– 82 többszörös véradót köszöntöttek és ismertek el a napokban a civil szolgáltató központban. A rendezvényen a donorok mellett a támogató cégeket és intézményeket is díjaztak.

– Többek között a gyulai nyugdíjas szervezetek működéséről, programjairól, a közösségi életéről volt szó a Gyulai Idősügyi Tanács ülésén. Az eseményen pozitívan vélekedtek az idei évről.

– A Jobbik gyulai szervezete évek óta több száz kilogramm szaloncukrot vásárol karácsony előtt, melyet a város több intézményében oszt szét. December 6-án a gyermekkórház betegeit ajándékozták meg.

– Péntek délelőtt gyerekek díszítették fel a piac karácsonyfáját. Az immár több éves hagyomány részeként a béke sugárúti óvodások adtak műsort.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 12.

Témák: – A város tíz pontján, összesen 255 millió forintból újulnak meg utak, útszakaszok és …