2024. április 20., szombat
FONTOS

Három napos fesztivállal emlékeztek Gyulán Halmos Bélára

Koncert, táncház és népzenei műsor is szerepelt a programok sorában a hétvégén megrendezett Halmos Béla fesztiválon. A rendezvény keretében megkoszorúzták a táncházmozgalom elindítójának gyulai emléktáblát.

Muzsikaszóval fogadták Halmos Béla tisztelőit Ecsedi utcai házánál, ahol a 2013 júliusában elhunyt népzenész, népzenekutató emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődött a tiszteletére rendezett megemlékezés.  Patyi Zoltán a fesztivál szakmai vezetője örömének adott hangot, hogy egy ilyen rendezvénysorozattal emlékezhetünk Gyula díszpolgárára, majd a jelenlévők elhelyezték a tisztelet koszorúit. Kónya István alpolgármester hangsúlyozta, azért is fontosak ezek az események, mert sokan nem is tudják, hogy ki volt valójában Halmos Béla.

A későbbi felvételek pedig már az Erkel művelődési központban készültek ahol gyermek táncházba várták a fiatalokat a fesztivál egyik programjaként. A szervezők szándéka az volt, hogy Halmos Béla emlékét úgy ápolják, hogy az méltó legyen az ő személyéhez.

A három nap alatt a táncház mellett koncerttel és emlékműsorral is tisztelegtek Halmos Béla előtt.

Nézze meg ezt is:

Tájékoztatók voltak középpontban az áprilisi közgyűlésen

Április 18-án ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése,Békéscsabán. A testület áttekintette a Békés vármegye 2023-as évi …