2024. április 20., szombat
FONTOS

90 éve szentelték fel Gyula evangélikus templomát

Ünnepi istentisztelettel emlékeztek templomuk átadásának 90. évfordulójára a gyulai evangélikusok. 1927. december 18-án Raffay Sándor püspök szentelte fel a város legfiatalabb templomépületét.

A gyülekezetben jelenleg lelkészi szolgálatot végző házaspár augusztusban érkezett Gyulára, és egy kilenc évtizede jól működő, élő közösséget találtak itt.

Az istentiszteleten a Kelet-Békési Evangélikus Egyházmegye esperese hirdetett igét. Gyulán a környező városokhoz képest kisebb az evangélikusok aránya. A hagyományosan katolikus és református többségű Gyulára azonban az elmúlt évszázadban sok lutheránus érkezett, akik aktív szerepet vállaltak a város életében.

A Béke sugárúton található templom kilenc évtizeddel ezelőtt közadakozásból épült, tervezője pedig a magyar építészet egyik kiemelkedő alakja, Gerlóczy Gedeon volt.

 

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …