2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2017. 12. 20

Témák:

– A százezredik ügyfelet köszöntötték szerda délelőtt a gyulai kormányablakban. A rendezvényen elhangzott, a közigazgatás átalakításában a következő fontos lépés az ügyintézés felgyorsítása lesz.
– A meglévő szakok mellett új szakirányokat indítottak a Gál Ferenc Főiskola gyulai egészségügyi intézetében. A 3Témában emellett szó esett egy olyan pályázatról, mely az ápolók gyakorlati képzését segíti.

– Olyan emberek is részt vettek a legutóbbi nemzeti konzultáción, akik korábban távol maradtak a hasonló eseményektől – mondta szerdai, gyulai sajtótájékoztatóján Kovács József. A térség országgyűlési képviselője azt mondta, ha a migrációs áradat nagyobb nyomást helyez a magyar-román határra, a kormány itt is megépíti a kerítést.

– Karácsonyi szeretetvendégséget tartottak a gyulai hajléktalanszálló jelenlegi és egykori lakói számára. A keddi eseményen Görgényi Ernő polgármester elmondta, az év ezen szakaszában különösen fontos odafigyelni elesett embertársainkra.

– Zenés-beszélgetős estet tartott Géczi János és Likó Marcell a Gyulai Várszínház kamaratermében. Az énekes élettörténetét az író “A bunkerrajzoló” című könyvében dolgozta fel.

– Három nap alatt közel kétezer járművezetőt ellenőriztek a rendőrök, közülük 19-en a gyanú szerint ittasan közlekedtek – tájékoztatott a rendőrség.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 15.

Témák: – Péntek késő délután, a Százéves cukrászda udvarán tartott programismertető fórumon jelentette be Görgényi …