2024. április 20., szombat
FONTOS

100 ezres segítség a gyulai pálinkafesztivál szervezőjétől

Százezer forintot ajánlott fel a gyulai pálinkafesztivált és a kézműves sörfesztivált szervező cég egy gyulai civil szervezet számára, a közvetítésre pedig Görgényi Ernő polgármestert kérték meg. Ő a középsúlyos értelmi fogyatékosokkal foglalkozó, gyulai Kádas György Alapítványt javasolta, akiknek nem mellesleg nagy szükségük volt a pénzre.

 

Az adományozó cég egyre több szállal kötődik a fürdővároshoz. A pálinkafesztivál szervezése mellett a cég évek óta segít egy-egy gyulai közösséget, idén a kórház kapott ugyanekkora támogatást.

 

Jövőre a pálinkafesztivál mellett a cég egy másik, nagy dobásnak ígérkező rendezvényre készül Gyulán, ez a Kézműves sörfesztivál lesz, mely a városban közel 300 éves tradícióval bíró sörfőzési hagyományokra is épít.

 

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …