2024. március 29., péntek
FONTOS

Újhullámos kávékat kóstolhatunk hamarosan Gyula belvárosában

Belső átalakítási munkálatok zajlanak január eleje óta a Kapus-híd végében található Bodoky Kávéműhelyben.
A 2007-ben nyílt gyulai kávézóban ez az első nagyobb felújítás, aminek részeként új arculati elemek mellett – a befogadóképesség növelése érdekében – befedik a helyiségben található lejárót is. Ez azt is jelenti, hogy a kávézó mosdóját ezentúl kívülről, az Élővízcsatorna partjáról lehet majd megközelíteni.
A kávéműhelyet egy évtized alatt többen üzemeltették, az új bérlő, Leel-Őssy Miklós a külső átalakítások mellett igyekszik a hely kínálatát is bővíteni. Az eddigi választék mellett a tervek szerint lehetőség lesz reggeli elfogyasztására is a csatorna partján. A legfontosabb változás azonban az, hogy a tradicionális olasz kávék helyett a Budapesten és világszerte is egyre népszerűbb újhullámos kávék lesznek a középpontban.
A felújítási munkálatok még pár hétig tartanak, az üzemeltető tervei szerint februárban nyithat meg újra a kávéműhely.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …