2024. április 20., szombat
FONTOS

2017 sikeres év volt a Gyulai Várfürdő életében

Sikeresnek értékelte a bevételt és a látogatószámot a 2017-es évben Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő ügyvezető igazgatója. Az előzetes adatok szerint a Gyulai Várfürdő látogatottsága tavaly meghaladta a 2016-os, korábbi rekordév látogatószámát. Kun Miklós elmondta, a látogatószámot tekintve a tavaszi időszakban még elmaradás volt, amelyet az ősz remekül pótolt. A december erős volt a létesítmény életében, mikor többségben a romániai vendégek érkeztek Gyulára.

A telítettség a nyári időszakban 5800-6000, a téliben pedig közel 3000 látogatót jelent. A téli hónapokban kiemelkedő a szaunázók száma, ez a hét napjai közül a pénteki és a szombati éjszakai szaunaesteken mutatkozik meg leginkább. A január 15 és február 15 közötti időszakban hétköznaponként az egyet fizet, kettőt kap akciót vezette be a Castello Szaunaparkban a Gyulai Várfürdő.

Belföldről a főváros mellett elsődlegesen Kelet-Magyarországról érkeznek vendégek a fürdőbe. A tavalyi évben érezhetően megindult a határon kívüli forgalom. Egyre több a temesvári vendég, ez az Almásy kastéllyal és a gyulai várral indított közös kampány eredménye. A téli időszakban egy székelyföldi rádiókampányt is indított a Gyulai Várfürdő. A létesítmény több tervet is megfogalmazott a 2018-as évre.

A létesítmény életében az egyik első idei kampány az lesz, hogy aki a februári időszakban ellátogat a Gyulai Várfürdőbe az az Eltemetett vár című kiállítást ingyen látogathatja meg az Almásy kastélyban.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …