2024. március 29., péntek
FONTOS

Krízishelyzet munka nélkül: Szicsek Margit válaszol

Komoly krízishelyzetbe kerülhetnek mindazok, akik hirtelen elvesztik az állásukat, és nem tudnak rövid időn belül újra elhelyezkedni.

A Nem vagy egyedül című műsorban Szicsek Margit szakpszichológus erre a helyzetre ad tanácsot.

A munkahely elvesztéséről és ennek nehézségeiről beszélt Szicsek Margit a “Nem vagy egyedül” című műsorban. A szakember hangsúlyozta, egy nagyon nehéz élethelyzetről van szó, amit másképp élnek meg a nők, mint a férfiak, és az sem mindegy, hogy ez hány éves korában történik valakivel. A fiatalabb korosztály még rugalmasabban áll ehhez a kérdéshez, de már ötven éves kor után sokkal nehezebb új állást találni. Fontos, hogy ilyenkor ne problémaként éljük meg a munkahely elvesztését, hanem egy megoldandó feladatként.

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy ha tartósan sem sikerül valakinek állást találnia, akkor se adja fel, és ilyen esetben bármilyen munkát érdemes elvállalni, mert az is jobb, mint az otthoni semmittevés. Emellett az is fontos, hogy legyen egy társ, vagy egy barát, akivel ezeket a problémákat meg lehet beszélni.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …