2024. március 28., csütörtök
FONTOS

3 alapszakon indul felsőoktatási képzés Gyulán

Nyílt napot tartottak kedd délelőtt középiskolás diákok számára a Gál Ferenc Főiskola gyulai, Egészség- és Szociális Tudományi Karán. Az eseményen az intézményben szerzett tapasztalataikról egykori hallgatók beszéltek a diákoknak.

A főiskolai karon a következő tanévben három alapszakon indul nappali képzés. Gyulán 1993 óta képeznek diplomás ápolókat, ami biztos elhelyezkedési lehetőséget kínál a hallgatóknak. A szociális munka szakirányt választóknak a felvételhez egy tárgyból emelt szintű érettségire van szükségük. A fürdővárosban a gyógyturizmus húzóágazat, a főiskolán az ezen a területen elhelyezkedni kívánók is széleskörű képzést kaphatnak. 2006-ban az országban elsőként itt indult el az egészségturizmus-szervező szakirány.

A főiskola részt vesz az európai országok felsőoktatási intézményeinek közös ösztöndíjprogramjában is. Az Erasmus-pályázatnak köszönhetően Szin Borbála az előző félévben Belgiumban tanulhatott.

A gyulai kar évente 12 hallgató számára tudja biztosítani a féléves külföldi tanulmányutakat az Erasmus-program segítségével.
A Gál Ferenc Főiskola gyulai karán legközelebb január 23-án, majd pedig február 6-án tartanak nyílt napot.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …