2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Egyházmegyei Hittanos Találkozó – másodszor

Október 7-én Orosházán az Eötvös József Katolikus Általános Iskola adott otthont az őszi egyházmegyei Hittanos Találkozónak, melyen közel kétszázan vettek részt. A Kateketikai Iroda által koordinált program Szent László élete és példája köré szerveződött.

Harangozó Imre katekéta tartott bevezetőt Szent Lászlóról, melyben először a gyökerek fontosságára irányította a gyermekek figyelmét, majd egy szentetornyai gyűjtés mondáját megosztva idézte meg Szent László példáját, amit aztán a délelőtt folyamán a szent életéhez kapcsolódó játékos feladatok által még közelebbről megismerhettek a csoportok.

Délután újabb csapatjátékok várták a résztvevőket, majd a ministránsok csoportfoglalkozásával ért véget a közös program. A találkozó az orosházi Jézus Szíve-templomban szentmisével zárult, melyet Serfőző Levente és Arany Gábor atya celebráltak.

A Kateketikai Iroda évente két találkozót szervez, melynek tavaszi alkalma hagyományosan Szegeden, még az őszi hónapokban az egyházmegye északi részében, Békés megye területén kerül sor.

Nézze meg ezt is:

Fűtéstámogatással enyhítenek a téli gondokon

A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász egész évben számos jótékonysági akcióval és adománnyal segíti a rászorulókat. A téli időszakban …