2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2018. 01. 25

Témák:

– Közel 7,7 milliárd forintos bevételi főösszeggel fogadta el Gyula 2018-as költségvetését a városi képviselő-testület csütörtöki, soros ülésén.
A grémium emellett pályázatokról és személyi kérdésről is döntött.

– Jó úton haladunk a jó állam megvalósítása felé – mondta Tállai András adóügyekért felelős államtitkár Gyulán. A NAV ügyfélszolgálat átadásakor elhangzott, a gyulai járásban is könnyebbé válik az adóügyek intézése.

– A mikro, kis- és középvállalkozások számára rendeztek fórumot a munkahelyteremtő beruházások lehetőségeiről a gyulai foglalkoztatási osztálynál.
Erre országosan öt milliárd forint áll rendelkezésre, pályázni azok a vállalkozások tudnak, amelyek minimum két ember alkalmazását vállalják.

– A németvárosi olvasókör hagyományainak felélesztése a célja annak a projektnek, melynek nyitóeseményére szerdán délután az Erkel Ferenc Emlékházban került sor.
A havi összejövetelek a hagyományok ápolásán túl a közösségépítést és a helyi identitás erősítését is szolgálják.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 25.

Témák: – Szombat délután átadták a gyulai sporttelep Himer centerpályáját. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester …