2024. március 29., péntek
FONTOS

A járás munkáltatói számára rendeztek fórumot Gyulán

A mikro, kis- és középvállalkozások részére rendeztek  fórumot a munkahely teremtő beruházások lehetőségeiről a gyulai munkaügyi központban. Erre országosan öt milliárd forint áll rendelkezésre, pályázni azok a vállalkozások tudnak, amelyek minimum két főt alkalmazását vállalják.

Mivel a megyében is ez a meghatározó vállalkozói forma, fontos, hogy az érintettek megfelelő tájékoztatást kaphassanak arról, hogy milyen lehetőségek révén tudnak fejlesztéseket megvalósítani. Országosan erre újabb öt milliárd forint áll rendelkezésre, hiszen ezt a pályázatot már tavaly is kiírták, amit akkor is nagy érdeklődés övezett.

Ezeket a pályázati forrásokat olyan vállalkozások vehetik igénybe, amelyek legalább két fő foglalkoztatását tudják vállalni és ehhez kapcsolódóan valamilyen beruházást is megvalósítanak.

Tavaly ugyanebben a projektben Békés megye szerepelt a legjobban, a beadott 47 pályázatból 40 el is nyerte a támogatást, így várhatóan most is hasonló nagyságrendben tudnak majd ilyen forráshoz jutni a vállalkozások.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …