2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2018. 02. 05.

Témák:

– Három gyulai cég is benne van az első harmincban a TOP 100 Békés Megye Gazdasága című kiadványban, melyet a megyei kereskedelmi és iparkamara Gazdasági évnyitóján mutattak be. A rendezvényen elhangzott: a térségben sokat javult a foglalkoztatás helyzete, de további munkahelyteremtő beruházásokra lenne szükség.

– Évtizedek óta meg nem oldott problémát orvosolnak a következő hetekben Gyula-Városerdőn. Hétfőn megkezdődött a településrész 60 millió forint értékű csapadékvíz elvezető rendszerének korszerűsítése.

– Ünnepnap ez, hiszen az itt üllő fiatalok életük egy nagyon fontos, de még csak közbenső állomásához érkeztek: hangzott el az Erkel Ferenc Gimnázium szalagavató ünnepségén. Idén négy osztály 120 végzőse ért a felnőttkor küszöbére.

– Vasárnap este megérkezett a törökországi edzőtábor helyszínére a Szeged 2011-Grosics Akadémia együttese. Előtte szombaton a gárda Gyulán lépett pályára az NB III-as Hódmezővásárhely ellen.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 16.

Témák: – Az utolsó gyulai Auschwitz-túlélő fia, Diósi Lajos beszélt többek között a helyi zsidóság …