2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Eredményes évet tudhatnak maguk mögött a gyulai horgászok

 

 

Ha sikeresek lesznek, két pályázat is segítené fontos eszközökkel a gyulai horgásztársadalmat. Többek között erről is szó volt a kilencedik alkalommal megrendezett horgászbálon, ahol közel 200-an vettek részt.

Öt településről közel 200an érkeztek az immáron kilencedik alkalommal megrendezett Gyulai Horgászbálra. Ilyenkor jó alkalom nyílik arra, hogy megosszák egymással az elmúlt időszak élményeit és szó esik azokról a változásokról, amelyek a horgász társadalmat érintik. A tavalyi esztendő igen sikeres volt számukra, a fogások és a programok tekintetében is.

A Munkácsy Horgász Egyesületnek két pályázata is elbírálásra vár, az egyik révén 2 darab fedett csónak tárolót alakítanának ki, a másik segítségével pedig csónakokat és ehhez szükséges motorokat tudnának beszerezni. Az elmúlt időszakban számos változás történt ami pozitívan érintette a horgász társadalmat.

A következő nagy rendezvény március 31-én lesz a mikor a Gyulai Sporthorgász Egyesület megrendezi hagyományos tavaszi horgász versenyét a Kiss Horgásztavakon.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …