2024. március 29., péntek
FONTOS

Fedett pályás OB bronzot szerzett Süli Richárd

A rajt után még hátrébb helyezkedett, de hamarosan feljött a második-harmadik helyre, majd a végén aztán képes volt erősíteni, és az addig élen álló Izbéki Balázst megelőzve 1:54:55-ös idővel megnyerte saját futamát a gyulai Süli Richárd.

A másik futamban ketten mentek jobb időt nála, így ez a teljesítmény a harmadik helyre volt elég az erős, felnőtt mezőnyben, a fedett pályás Országos Bajnokságon.

Felnőtt, gyulai atléta az elmúlt harminc évben nem ért el hasonló eredményt – mondta Kertes István, Süli Richárd edzője.

Süli Richárd 800 méteren futott eredményének értékét növeli, hogy fedett pályán a helyi adottságok miatt nem tud készülni, az OB előtt csak más versenyeken futott fedett pályán. A pályaversenyek májustól kezdődnek, addig a mezei versenyek is leginkább a felkészülést szolgálják majd.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …