2024. április 20., szombat
FONTOS

Bartha Borókát a színészi sors kiszolgáltatottsága érdekelte Lola Blau történetében

Bartha Boróka alakításában láthatta a gyulai közönség a Lola Blau című Georg Kreisler monomusicalt a Gyulai Várszínház kamaratermében.

Az egy színésznőre és egy zongoristára írt zenés dráma címszereplője a 30-as évek végi Ausztriában próbál érvényesülni zsidóként.

A darabot a szerző feleségének írta, az előadás pedig azért is különleges, mivel azt a gyergyószentmiklósi színésznő férje, Béres László rendezte.

A színésznő-rendező házaspár Szép Andrással, a Kolozsvári Magyar Opera zongoristájával kiegészülve mintegy négy év alatt öt országban mutatta be a darabot. Bartha Boróka a Kézjegyben elmondta, a mű színészi pályájában azért is jelentős, mert még Marosvásárhelyen, színésztanoncként látta először. Már akkor gondolt rá, hogy egyszer eljátszaná a szerepet.

A műsorban a színésznő beszél továbbá arról, hogyan élte meg gyermekként a romániai kommunista elnyomást, és hogy milyen az erdélyi magyar színjátszás helyzete ma.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …