2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2018. 03. 02

Témák:

– Az Agyagba zárt hétköznapok – A 15-17. századi fazekasság emlékei a gyulai várból című könyvet mutatták be csütörtök délután az Almásy kastély kápolnájában.Szalai Emese szerző és Liska András régész azt a tudományos publikációt prezentálták, amely a gyulai várban hatvan évvel ezelőtt végzett ásatás öt évvel ezelőtti feldolgozását jeleníti meg.

– Egészségügyi szűrés és pályázatokkal kapcsolatos tájékoztatás is szerepelt a programok között a  Gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesület e farsangi összejövetelén. A szervezet idén is sok közösségi programot tervez a külterületen élők számára.

– A kórházi gyógyszertár két munkatársának nyílt közös kiállítása a Pándy galériában. Papp Mária festményein elsősorban az élénk színek dominálnak, Pálovits Ágota pedig női arcokat festi meg előszeretettel.

– Tájak, állatok és persze nem utolsósorban emberek kerülnek a mezőkovácsházi Nagy Márta festményeire. Az amatőr alkotó eredetileg betegsége miatt kezdett el festeni, mára számos kiállításon van túl, és a fővárosban is bemutatta műveit.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …