2024. március 29., péntek
FONTOS

Vésztői drogdílert vettek őrizetbe

Békés megyében a rendőrök elfogtak egy vésztői férfit, aki a gyanú szerint kábítószerrel kereskedett. A fehér, kristályos anyagot házának fürdőszobájában rejtegette.

Házának fürdőszobájában rejtegetett kábítószergyanús anyagot egy férfi a Békés megyei Vésztőn. A 42 éves V. Attilát 2018. március 5-én hajnalban fogták el a Békési Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei. Lefoglaltak tőle 61 gramm fehér kristályos anyagot, amit a rendőrség igazságügyi szakértővel vizsgáltat meg. A férfi állítása szerint az anyagot saját használatra tartotta, abból csak egyszer adott egyik ismerősének, a békési P. Lászlónak, aki 2018. március 4-én este volt nála. A rendőrök P. Lászlót és élettársát 2018. március 4-én, 20 óra 30 perc körül igazoltatták Békésen. Az autójukban megtalálták a Vésztőről hozott kristályos anyagot, ezért mindkettőjük ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

A Békési Rendőrkapitányság a 42 éves vésztői V. Attilát kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vette.

Nézze meg ezt is:

Lopás Orosházán és Békésen, garázdaság Békéscsabán

Lopáson értek tetten egy férfit 2024. március 18-án, Orosházán. Egy Tátra utcai lakatlan házba ment …