2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2018. 03. 08.

Témák:

– Öt témában tartottak rendkívüli képviselő-testületi ülést Gyulán. A napirendek között szó esett a Zöldkereszt fejlesztéséről, a Béke sugárúti körforgalomról, és a Kossuth téri Szupermarketről is.

– Város, uradalom, vár: ezzel a címmel jelent meg egy neves szerzők által jegyzett tanulmánykötet a középkori Gyuláról. A csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, a kötet nemcsak a szakma, hanem a történettudomány iránt érdeklődő laikusok számára is érdekes és fogyasztható.

– Április 15-től elektronikusan lehet benyújtani a közbeszerzési pályázatokat – ezzel kapcsolatban tartott konferenciát a megyei iparkamara a kormányhivatal békéscsabai épületében. Az eseményen együttműködési megállapodást írt alá a Közbeszerzési Hatóság elnöke és a Békés megyei kormánymegbízott.

 

– Országos nótaéneklő versenynek lesz a helyszíne Gyula március 10-én. Az Évgyűrűkben Gyulai Nótakedvelők Egyesületének vezetői, az esemény szervezői számoltak be a szombati programokról.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …