2024. március 29., péntek
FONTOS

Új történetek a középkori Gyuláról

Olvasmányos tanulmányok tárják fel a középkori Gyula történetét – mondta a Város, Uradalom, Vár című kötetről Dézsi János, a könyvtár igazgatója. A 8 tanulmány jeles szerzői között két gyulai is van, Liska András, a vár legutóbbi feltárását vezető régész. Ő válaszolta meg azt a kérdést, hogy sok más várhoz hasonlóan miért nem rombolták le a Habsburgok a gyulai erősséget is?

A könyv sok újdonságot nyújthat azoknak, akik érdeklődnek a történelem iránt.

Dusnoki-Draskovich József az 1566-os ostrom felidézése mellett Kerecsényi László várkapitány változó megítélésének kérdését járta körül.

A kötet segít abban, hogy az érdeklődők egyrészt a korábbinál teljesebb képet kapjanak Gyula 15. és 18. századi történetéről, másrészt pedig tartalmazza a korszakra vonatkozó, legfrissebb információkat, kutatási eredményeket.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …